RAKOTT KEL GLUTÉNMENTESEN

RAKOTT KEL GLUTÉNMENTESEN
Tags: , ,

Megosztás

Rakott kel gluténmentesen

10 adag, a tepsi mérete 28 x 36 cm




Hozzávalók:

1 kg kelkáposzta
1 kg darált sertéshús
20 dkg rizs
15 dkg füstölt kenyérszalonna
20 dkg vöröshagyma
4 dkg só
2 g törött bors
2 g majoránna
3 dl tejföl


A káposzta előkészítése:

Egy nagy lábasban 2 liter vizet forralunk benne 2 dkg sóval. A kelkáposztát félbevágjuk, torzsájánál V alakban bevágunk és azt eltávolítjuk, majd a káposztát 2 cm széles csíkokra vágjuk. 3 perc erejéig a sós vízben főzzük ( blansírozzuk ). Leszűrjük, lecsöpögtetjük.

SÉF TIPP:

A blansírozást azért kell alkalmazni, mert ez a pár perces művelet egyrészt előpuhítja a leveleket és elveszi a „vad” kelkáposzta ízt. Másrészt az ismert puffasztó hatását is jelentősen csökkenti.


A darált hús elkészítése:

1 liter vízben, 1 dkg sóval megfőzzük a rizst. Leszűrjük és lecsöpögtetjük.

A szalonnát apró kockára vágjuk és 4 literes lábasba tesszük, takarék lángon kiolvasztjuk a zsírját. Rátesszük az apróra vágott vöröshagymát és üvegesre fonnyasztjuk.

Hozzá adjuk a darált húst, fűszerezzük: 1 dkg sóval, a borssal és a majoránnával. Fedő alatt 20 percig pároljuk, majd belekeverjük főtt rizst.

Összeállítás:

Magas falú tepsi aljára tesszük a káposztalevelek felét, egyenletesen elosztva. Erre öntjük rá a rizzsel kevert húst, majd a kelkáposzta másik felét is rátesszük .
A tetejét tejföllel takarjuk.

Sütés:

A 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a tejföl enyhén meg nem pirul.